Idősebbek tornája a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban
A főként nyugdíjasokból álló csoport 2021 óta tartja foglalkozásait a Művelődési Központban, korábban a Dózsa György Általános Iskolában gyűltek össze tornászni. Az első három évben még csak heti egy, majd a későbbiekben már két alkalommal tartották meg foglalkozásikat.
A klub mintegy 8-12 fővel működik, életkort tekintve a csoport 52-80 éves hölgyekből áll.
A testmozgások talajtornából és székes gyakorlatokból állnak.
A tagok a tornán kívül is szerveznek közös szabadidős programokat, hétvégente kirándulnak, túráznak és különböző rendezvényeken vesznek részt.

